A két éves futamidejű projektet az Európai Bizottság Együttműködések: innováció és jó gyakorlatok cseréje elnevezésű Erasmus+ programja támogatja, és négy ország: Olaszország, Anglia, Törökország és Románia partnerségi együttműködésében valósul meg. A projekt elsődleges célja növelni a szociális vállalkozások és ezáltal a munkahelyek számát a sportoló vagy sportkedvelő fiatalok körében, illetve a már működő sport egyesületeket támogatni, hogy szociális vállalkozásokként megerősödjenek. Ennek érdekében a szociális vállalkozási készségeket fogjuk fejleszteni sportoló, sport iránt érdeklődő fiatalok körében.

Az e célból kifejlesztett tananyag alapján szervezünk képzést, melyen partnerországonként 15 fiatal (18-30 év közötti) vehet részt. A partnerség európai szinten elismert tanúsítványt biztosít a résztvevők (edzők, sport tanárok, sportolók, sport egyesületek/intézmények tagjai vagy vezetői) számára. A képzésen résztvevő fiatalok olyan vezetői készségeket sajátíthatnak el, melyek segítségével képesek lesznek szociális vállalkozás jellegű sport egyesületeket létrehozni és vezetni.

Ugyanakkor 2016 őszén Romániában szervezünk egy egyhetes nemzetközi tábort, ahol a résztvevőknek lehetőségük adódik megosztani tapasztalataikat, találkozni más európai országban élő sporttal foglalkozó szociális vállalkozókkal. A tábort követően egy internetes felületen folytatódik a további tapasztalatcsere, tanácsadás, további szakmai kapcsolatok kialakítása és ezek fenntartására.


Projekt weboldala: www.youth-sport.eu

Támogatók: Erasmus+, Stratégiai Partnerségek
Időtartam: 2015. április 1. – 2017. április 30.
Kapcsolódó dokumentumok
Kapcsolódó hírek
A projektet az Európai Bizottság támogatja. A weboldal annak minden tartalmával kizárólag a szerző véleményét tükrözi, és az Európai Bizottság nem vonható felelősségre az itt található információk bárminemű felhasználása esetén.
<< Vissza
Hírlevél
Mini tájékoztató
Tanfolyamainkat az Egységes Európai Nyelvi Keretrendszernek megfelelően nyelvi szintekre tagoljuk. Előzetes ingyenes szintfelmérést követően hallgatónkat A1, A2, B1, B2, illetve C1 szintű csoportokba irányítjuk.

Szint

A - Alapszintű nyelvhasználó

A1

A2

B - Önálló nyelvhasználó

B1

B2

C - Mesterfokú nyelvhasználó

C1

C2