Soros Oktatási Központ


Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.

Szent-Györgyi Albert

Cím: KERETIZMUS A romániai magyar sajtó és működtetői 1989 után

Szerző: Papp Z. Attila

Rövid tartalmi összefoglaló: Jelen munka az 1989 utáni romániai magyar sajtórendszer egy szeletét kívánja bemutatni, értelmezni. E sajtórendszeren belül is, csak az írott sajtóval foglalkozik, ennek működtetői oldalát, az újságíró társadalmat vizsgálja. A mai romániai magyar nyelvű kisebbségi sajtónyilvánosság szociológiai megértéséhez , részben történeti vonatkozásokat, részben médiaelméleteket és szakirodalmi kitekintéseket, valamint saját kutatási eredményeket ajánl a figyelmünkbe.
Támogató: Apáczai Közalapítvány ­- Budapest

Megjelenési év: 2005

Cím: KIHASZNÁLATLANUL A romániai (magyar) felnőttképzés rendszere

Szerző: Attila Papp Z., János Márton, Szilvia Németh

Rövid tartalmi összefoglaló: Globális érvényű az a tény, miszerint a munkaerő-piaci igények és a munkavállalók kompetenciái között állandó módon létezik egyfajta szakadék. 1989 után, az újfajta igények sokkal gyorsabban jelentkeznek, mint ahogy azt az oktatási, képzési kínálat ki tudná elégíteni. Jelen kötet kísérletet tesz arra, hogy végigköveti a román felnőttképzési/oktatási rendszer kilencvenes évek elejétől kibontakozó rendszerét.

Támogató: Apáczai Közalapítvány ­- Budapest

Megjelenési év: 2005

Cím: Hargita megyei felnőttoktatási intézmények katalógusa

Szerző: Soros Educational Center Foundation

Rövid tartalmi összefoglaló: A jelen katalógus, a felnőttek tanulási igényeit szolgálni hivatott képzési lehetőségeket mutatja be Hargita megyében. Négy tucat intézmény és szervezet másfélszáz ajánlatát foglalja magába. Legtöbbjüket a piaci igény hívta életre, másokat a civil társadalom vagy a (ön)kormányzat jobbító szándéka, de mindenik a tanulásra nyitott felnőtteket hivatott szolgálni. Ugyanakkor egy üzenetet kíván közvetíteni: A tanulás minden felnőtt számára folytonos felzárkozási lehetőség az élet összes területén, a foglalkoztathatóságtól a tevékeny társadalmi és gazdasági részvételig. 

Támogató: Európai Bizottság (Socrates-Grundtvig program)

Megjelenési év: 2002

Cím: A technológia használatában való részvétel útmutatója az Alap Felnőttképzésben

Szerző: 10694-CP-2003-1-MINERVA-M Team

Az útmutató fő célja olyan megoldásokat ajánlani, amely elősegítik az Információs és Komunikációs Technológia (IKT) használatában való részvételt  az Alap Felnőttképzésben (AF); a felnőttek bekapcsolódása az AF-be kezdve az újító oktatási formák kigondolásától ezek gyakorlatba ültetéséig. 
Ezen dokumentum bemutatja az "ABE Campus - Virtuális közösségek az Alap Felnőttképzésben Európában " c., az Európai Tanács által támogatott és 2003 -2005 között 7 európai szervezet által kidolgozott Minerva projekt fő következtetéseit. 

Támogató: Európai Tanács (Minerva program)

Megjelenési év: 2005

Cím: Organizaţiile de mediu din România - Raport de evaluare naţională

Szerző: Marius Cosmeanu

Megjelenési év: 2008