
Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet, s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása s emelése tudatából eredő beljutalom.
Bolyai János


A Soros Oktatási Központ 1996-ban alakult a Soros Alapítvány egy Nyílt Társadalomért kezdeményezésére.
1998-tól Soros Oktatási Központ Alapítvány néven mint önálló non-profit, civil szervezet működik.
2001-ig a helyi képzési programok fejlesztését az Alapító anyagilag támogatta.
2002-től a Központot az Alapító már nem finanszírozza, programjainkat képzési szolgáltatásaink bevételeiből és pályázati úton nyert támogatások segítségével valósítjuk meg.
A helyi civil szervezetek és egyéb közösségek fejlődését a következő módon támogatjuk:
A következők által támogatjuk az európai szellemiség és európai értékrend terjesztését, valamint Románia teljeskörű európai integrációját:
A város és régió kulturális életéhez a következőkkel kívánunk hozzájárulni:
Azokért dolgozunk, akik szolgáltatásainkat igénylik, és igyekszünk minőséget biztosítani minden szolgáltatásunkban.
A Soros Oktatási Központ elsődlegesen a helyi oktatási, képzési szükségleteket kívánja kielégíteni, vizsgalehetőséget biztosítva ugyankkor nemzetközi tanúsítványok megszerzésére: német nyelven Goethe nyelvvizsgára, angol nyelven Cambridge nyelvvizsgára jelentkezhetnek a hallgatók, valamint megszerezhető az ECDL dimploma. Ezenkívül pedagógusok számára továbbképzőket, szakmai műhelyeket szervezünk, illetve nemetközi konzorciumokban veszünk részt az Európai Bizottság és más intézmények által támogatott projektek lebonyolítása, valamint ezek eredményeinek helyi hasznosítása érdekében.
A Központ részt vállal oktatáshoz, képzéshez kapcsolódó kutatásokban, illetve támogatja a projektek útján létrejövő kiadványok, könyvek kiadását.
Emellett mint helyi képzési és civil forrásközpont ingyenes hozzáférést biztosítunk angol nyelvű könyvtárunkhoz, valamint készséggel segítünk információkkal, tanácsadással elsősorban kisebb önkéntes szervezetek, induló civil egyesületeknek, vagy képzési, továbbképzési lehetőségek iránt érdeklődő egyéneknek.
Botár Hanna (17)
„Én teljes mértékben meg vagyok elégedve a Központ munkájával, az elmúlt 4 évben minden elvárásomnak eleget tett, a titkárság munkája is kifogástalan. A Központ rendkívüli lehetőséget jelent, ráadásul a tanárok is a legjobbak közé tartoznak.”
Pap Szilárd (17)
„Számomra sokat jelent a Központ hallgatójának lenni. Két évig jártam ide, és teljesen meg voltam elégedve mindennel. A Soros számomra nemcsak a tanulás lehetőségét nyújtotta, hanem egy firenzei tapasztalatcsere élményével is megjutalmazott.”
Sándor Helén (17)
„... szeretem a hangulatot és, hogy gyorsan tanulok angolul.”
Szakács Gabriella (24)
„Számomra a Központ egy idegennyelv alapos elsajátítását jelenti.”
György Csilla (37)
„Egyszerűen vonzó volt számomra minden előadás, magával ragad... és azt hiszem, életemben először éreztem: Jó tanulni!...”
Nicolae Areta (48)
„Gazdag tanfolyamajánlata révén lehetőséget nyújt nyelvtanulásra, de alkalmat is egyben a környezetemben elő emberekkel való kapcsolat kialakítására. Szeretek itt tanulni. ”